Szeretnél szertartásos formában búcsúzni egy életszakasztól és átlépni az újba?

Megmozgatja a legbelső rétegeinket, dolgozik a lelkünkkel, szellemünkkel, energetikailag hangol, közben mindez fizikai szintre is ér bennünk. Kiold régi blokkokat. Lecsupaszít, visszavezet – a legbelső önmagunkba.
Egy szertartás átkísér az átmeneten – a régiből az újba. Teret ad ahhoz, hogy megünnepeljük, ami volt, elengedjük, amire nincs már szükségünk, és megérkezzünk egy új minőségünkhöz.
A régi idők asszonyai még jól tudták ezt. Együtt, női körben, szertartásosan segítették át egymást az életük transzformációin: az első menstruáció érkezésén, a szeretővé váláson, a gyermekáldásra, majd a szülésre készülésen, a szülésen, a gyermekágyon, a ciklikusságtól való búcsúzáson, az életük egyéb fontos eseményein – egy-egy szakrális rituáléval.
Ma sem kell, hogy egyedül menjünk végig ezeken a folyamatokon. Ma is részed lehet a saját, teljesen egyedi szertartásodban.
Az egyéni női szertartás során a teljes figyelmem a Tiéd. A folyamatban a Te fókuszaid szerint haladunk. Holisztikus és integrált szemléletre számíthatsz és meghívhatod a tested, a lelked, az elméd, a szellemed is a folyamatba. Minden tapasztalatomat és eszközömet aszerint használom, hogy támogassalak az utadon.

Hiszem, hogy ez minden Nőnek jár!

Teljes lista megtekintése
Kérem az ingyenes konzultációt!
Kérlek vedd figyelembe, hogy nem végzek pszichoterápiás, egészségügyi, valamint diagnosztikus tevékenységet!
Az egyéni női szertartás nem helyettesíti az orvosi vizsgálatokat, kezeléseket, instrukciókat!
Szertartás egyedül
50-60.000 Ft
+ a terembérlet díja
Szertartás a privát női köröddel
80-100.000 Ft
+ a terembérlet díja
„Egy ismétlődő, visszatérő ciklust szerettem volna lezárni, új női minőségembe megérkezni a szertartás által. Pár napja történt a szertartás, de nyugodtabb lettem, valahogy teljesebbnek érzem magam, és tudom, hogy ez még csak a kezdet. Nagy szükségem volt arra a nyugalomra, szeretetre, biztonságra, és feltétel nélküliségre, ahogy Adri az első pillanattól kezdve hozzám állt. Összességében bizonyosságot, teljességet, és önbizalmat kaptam a szertartástól.”
„Életem egy olyan szakaszában voltam, amikor már benne voltam a változásban, és szerettem volna megtámogatni ezt egy csodás szertartással. Nekem tulajdonképpen egy ünneplés volt ez a szertartás. Úgy éreztem, hogy az elmúlt időszak lezárásában és egy új szakaszba való belépésben segített leginkább. Letettem valamit, szeretettel, és emelkedve tovább tudtam lépni. Segített elismernem önmagam varázslónői minőségét.”
„Szerettem volna egy új női minőségembe lépni, hogy ki tudjak teljesedni. Egy ritka és különleges élmény volt számomra, amit a szertartás adott. Egyszerre egy varázslat és csoda, közben pedig valóságos és transzformatív. Adri olyan teret tartott mindehhez, ahol a legnagyobb biztonságban lehettem. Már most azt érzem, hogy megváltozott az önmagamról alkotott képem és sokkal pozitívabban látom magam. Reményt, hitet adott abban, hogy olyan életet élhetek, amiben igazán boldog és kiteljesedett lehetek.”
„A gyermekvállalás tudati gátjainak kioldása volt a célom a szertartással. A szertartás már önmagában nagyon sokat adott, és kifejezetten érzem, hogy a negatív hitrendszerek is oldódtak. Olyan volt, mintha valamilyen megfoghatatlan, leírhatatlan energia, szellemi jelenlét segített volna végig a szertartásban. A szertartás hatására az édesanyámmal meg tudtam békélni, ezáltal magammal is, és az anyasággal. Mivel jobban el tudom fogadni önmagam, jobban el tudom fogadni a szeretetet is.”
Írj üzenetet a lenti kapcsolati űrlapra, és hamarosan kereslek a részletekkel!
Vagy pedig foglalj időpontot a díjmentes első konzultációra közvetlenül az alábbi gomb megnyomásával!
Egy női szertartás segít visszakapcsolni minket a legősibb női tudásunkhoz. Megmozgatja a legbelső rétegeinket, dolgozik a lelkünkkel, szellemünkkel, energetikailag hangol, közben mindez fizikai szintre is ér bennünk. Egy szertartás kiold régi blokkokat, lecsupaszít, visszavezet - a legbelső önmagunkba. Egy szertartás átkísér az átmeneten - a régiből az újba. Teret ad ahhoz, hogy megünnepeljük, ami volt, elengedjük, amire nincs már szükségünk, és megérkezzünk egy új minőségünkhöz. Hiszem, hogy ezt minden Nőnek joga van újra és újra megtapasztalni.
A szertartásra érkezhetsz egyedül vagy a privát női köröddel is, minden részletet már előre egyeztetni fogunk a díjmentes első konzultáción. A szertartás napján már úgy érkezel/érkeztek meg a térbe, hogy minden készen áll számodra/számotokra a szertartáshoz.
Az elején megérkezünk, beszélgetünk egy kicsit. Majd a szertartás fő része következik, ezt általában egy rövid meditációval kezdjük, ezután a szertartás típusától és a saját témádról, fókuszaidtól függően lesznek különböző gyakorlatok, ceremoniális elemek, amelyek megsegíthetnek a folyamatodban. Ha a privát női köröddel együtt érkeztek, akkor különböző csoportgyakorlatokra, női körös elemekre is számíthattok. A szertartást meditációval és megosztó körrel fogjuk lezárni.
Az egyéni szertartás előnye, hogy Rólad szól, érted van, teljesen Rád szabva tud megvalósulni. Ezáltal mélyebbre tudunk menni általa, a Te, saját egyedi témáidra fókuszálva. A csoportos folyamatokban, szertartásokban és női körökben általában erre nincs tér, hogy ilyen mélységig, valamint, hogy egyénileg foglalkozzunk egy-egy csoporttaggal. Emiatt a kétféle folyamat nagyon szépen ki tudja egészíteni egymást.
Fontos tudnod, hogy nem végzek pszichoterápiás, egészségügyi, valamint diagnosztikus tevékenységet! Az egyéni szertartás nem helyettesíti az orvosi, esetleg pszichiátriai vizsgálatokat, kezeléseket, instrukciókat!
Az egyéni női szertartást akkor ajánlom leginkább, ha megünnepelnél egy életeseményt, lezárnál egy életszakaszt és szeretnél belépni egy újba, és szeretnéd mindezt szertartásos keretek között megtenni. Ha vágysz valami mélyebbre, valami szakrálisra, akkor a női szertartások Neked valók.
Az egyéni női szertartást akkor ajánlom még, ha úgy érzed, szükséged lenne a teljesen egyedi fókuszra és figyelemre, egy térre, ahol érted vagyunk jelen.
Az egyéni női szertartást akkor is ajánlom, hogyha szeretnéd életed egy fordulópontját a saját női köröddel, a barátnőiddel, nőrokonaiddal, Hozzád közelálló nőtársaiddal együtt megünnepelni. De akkor is, ha ezt az ünnepet most csak egyedül élnéd át.
Ajánlom az egyéni női szertartást:
Online formában egyedül a spirálszertartást vállalom, ezt a szertartást át tudom számodra úgy adni, hogy online is meg tudjuk tartani. Ez a szertartás is csodás személyesen, de online is nagyon izgalmas tud lenni, és mást ad a kétféle forma. Erről további részleteket a Szolgáltatások között az 'Egyéni spirálszertartás' oldalon olvashatsz.
Minden más szertartást csak személyes formában vállalok.
Van lehetőség egyéni szertartást ajándékba adni. Főként születésnapok, lánybúcsúk, szülésáldó ünnepek esetén szokott felmerülni ez kérdésként, de ajándékozhatsz más szertartást is.
Ekkor arra kérlek, hogy ajándékozóként írj üzenetet a hello@holdkronikak.hu e-mail címre vagy a lenti kapcsolati űrlapra az elképzeléseidről, és egyeztetjük a részleteket.
Ahhoz, hogy a szertartást teljesen egyénre tudjam szabni, jó, ha tudok konzultálni az ünnepelttel is. Emiatt előnyösebb, ha az ünnepelt tudni fog magáról a szertartásról, de annak részletei megmaradhatnak így is meglepetésként a számára.
Ha jelenleg pszichiátriai kezelés alatt állsz, nem feltétlenül javaslom a programot, de mindenképpen egyénileg szükséges ezt mérlegelni. Ezt átbeszélhetjük az első konzultáción, valamint kérlek, hogy konzultálj a kezelőorvosoddal is erről!
Előre utalással, előre kiállított számla alapján tudsz majd utalni. A terembérlet árát a terem foglalásakor, a fennmaradó összeget pedig legkésőbb 72 órával a szertartás előtt tudod elutalni. Kérlek, vedd figyelembe, hogy ha nem érkezik be az utalásod, nem tudjuk megtartani a szertartást sem.
Ha nem vagy biztos abban, hogy ez Neked való, vagy bármilyen további kérdésed van, akkor írj Nekem üzenetet és én 48 órán belül válaszolok!
Megismerkedhetünk és átbeszélhetjük, miben lehetek a segítségedre! Az alábbi űrlap segítségével jelentkezz a konzultációra, én pedig hamarosan keresni foglak, hogy egyeztessünk a részletekről.